Grosics Gyula az Aranycsapat legendás hálóőre volt a vendége az esztergomi Fidesz és Fidelitas csoportok által rendezett VII. Esztergomi Polgári Estnek. A február 12.-én megrendezett Est vendégeit Heer Ádám a Fidelitas városi és Komárom-Esztergom megyei elnöke köszöntötte. Köszöntője után ismertette és meghívta a hallgatóságot a polgári oldal további februári rendezvényeire. Többek közt a Márai Sándor életéről szóló „Az emigráns” című film vetítésére, a Mindszenthy téren megrendezendő Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjára, a Bayer Zsolt estre és az azt követő Ismerős Arcok koncertre.
Heer Ádám után az Est házigazdája Bánhidy Vajk tanár úr vette át a szót és beszélgetett a híres dorogi „fekete párduccal”. Az első kérdés rögtön a közismert becenév eredetét firtatta. A kapus válaszában felidézte a futball „hőstörténetének” régi kapus mezeit, amik színe igencsak rikító volt és az emlékek szerint talán ezért választotta a fekete mezt. Az elnevezést elsőként a szintén legendává vált Szepesi György sportriporter használta. A következő kérdések a dorogi gyermekévek emlékeiről és csínytevéseiről, majd az Évszázad Mérkőzéséről a „londoni 6-3-ról” faggatták a kapust.
Természetesen a berni világbajnoki döntőről is esett szó, ahol Grosics szerint egy szabálytalan német gólt meg, és egy szabályos magyar gólt nem adott meg a bíró. Ha ezekben a kérdéses esetekben másképpen ítél a bíró, akkor a végeredmény éppen fordítva jelent volna meg az eredményjelzőn. Bár Gyula bácsi azt is hozzátette, hogy ettől függetlenül tízből kilencszer kötelező lett volna megverni az Aranycsapatnak azt a német gárdát.
Ezután a jelenkor magyar fociját elemezte Grosics. Szerinte a legnagyobb gond a fejekben van. „A magyar futball már nagyon régen súlyos morális válságban van” mondta. A mai játékosok nem azért mennek ki, hogy a nézőket szórakoztassák és értük játsszanak, hanem éppen fordítva, a néző legyenek hálásak, hogy láthatják őket. Szerinte ez teszi leginkább tönkre a magyar labdarúgást. Vajon mi lehetett az Aranycsapat sikereinek titka? kérdezte meg rögtön Bánhidy Vajk. „Akkoriban a Rákosi rendszer sötétjében a magyar futballválogatott nem önmagáért, hanem tizenötmillió magyarért játszott. Ez adta az erőt és a kitartást”, hangzott a nagy tapsot kiváltó válasz.
A híres mérkőzések és a sport után Grosics Gyula életének borongósabb oldaláról beszélgettek. Szó esett az ÁVH zaklatásairól, hiszen köztudott volt, hogy a „fekete párduc” és a kommunista rendszer nem igazán kedvelte egymást. Sőt… Egy alkalommal, amikor az ÁVH pribékjei elvitték egy kis „beszélgetésre” az Andrássy út 60.-ba (ma Terror Háza), ugyan durván nem bántották, de egész este egy olyan parányi szobaféleségben tartották fogva, ahol se ülni, se feküdni nem lehetett normálisan. Az ÁVH kínzóközpontjában látottakat és a hallottakat senkinek nem kívánja az olimpiai bajnok játékos. Gyaníthatóan egy alkalommal éppen a barátjának hitt csapatársa volt az, aki feljelentette disszidálási szándéka miatt. A „rendszerváltás” után, amit csak „hatalomátmentésnek” nevezett végre hozzájutott a róla készült jelentésekhez. A mai szabad és demokratikus világban a jelentéseknek kb. csak egyharmadát kaphatta kézhez, azokból is gondosan kisatírozták a besúgók és tartótisztek neveit, államtitokra hivatkozva. (Valószínűleg sok embernek lenne kellemetlen manapság Grosics Gyula szemébe nézni! szerk. megjegyzése.)
A vendégek kérdései után a Kő András által írt „A Grosics” című könyvet dedikálta a futball legenda. Természetesen az előadás utáni borozgatás és süteményevés közbeni kötetlen beszélgetés most sem maradt el.
Szerk.
