XIII. Esztergomi Polgári Est
Szeptember 15-én az Imaház utcai művelődési házban a XIII. Esztergomi Polgári Est keretében bemutatták a „Bűn és büntetlenség” című filmet. A dokumentumfilmben az 1956 után belügyminiszterként a forradalmárok pereiben tevékeny szerepet vállaló Biszku Béla vallomása látható. A majd kétszáz fős közönség érdeklődve és érzékenyen reagált az alkotásra. A film alkotóival Heer Ádám a Fidelitas Komárom-Esztergom megyei elnöke és Obersovszky Péter riporter beszélgetett.
Sokan kérdezhetik – főleg a mai fiatalok közül – hogy miért fontos egy ötven évvel ezelőtti időszak politikai vezetőjének felelősségét firtatni? A Bűn és büntetlenség alkotói, Skrabski Fruzsina rendező és Novák Tamás operatőr, minden valószínűség szerint hitték és hiszik azt a bölcsességet, hogy a múltat nem „végképp eltörölni”, de azzal szembenézni kell. Biszku Béla akkori belügyminiszterként háromszáz ember kivégzéséért és húszezer ember bebörtönzéséért felelős. A forradalom utáni leszámolási időszak, a koholt vádakkal meghozott hamis ítéletek, az áldozatok, a tönkretett életek állnak szemben azzal az abszurd helyzettel, hogy a ma 89 éves Biszku Béla, a rendszerváltás után húsz évvel még mindig a „jól megérdmelt” kétszázezer fölötti nyugdíjából, igen jó körülmények között él, illetve tetteiért őt soha felelősségre nem vonták. A film készítőinek szándékát az esztergomi közönség is megértette, a 15-ei vetítés nézői láthatóan sok-sok érzelemmel telve figyelték a film és Biszku mondatainak minden apró mozzanatát, volt, aki indulattól telve állt fel a mozi székből.
Külön öröm, hogy a művelődési házban megtartott premier vetítésen nemcsak azok voltak jelen a közönség soraiban, akik koruknál fogva nagyon is érintettek az 56-os témájú film kapcsán, de a huszon- és harmincéves fiatalság is megnézte a filmet. Az előadás után a „polgári büfé” keretében, egy szelet süteménnyel és egy pohár borral a kézben az alkotókkal is találkozhatott a publikum, ami újabb megerősítése volt annak, hogy az esztergomiakat nagyon is érdekli a múlt tisztázása. Skrabski Fruzsina és Novák Tamás sok érdekes részletről mesélt a megjelenteknek, többek között arról, hogy a filmet egy teljes évnyi előkészítő munka előzte meg, hiszen azt tudták Biszku Béláról, hogy a rendszerváltás óta csak egyszer nyilatkozott, illetve, hogy meglehetősen elvonultan él a világtól. A mandiner.hu blog munkatársai az újságíró szakmának is magasra tette a lécet. Zsurnaliszta szempontból is sokat jelentett ugyanis, hogy egy közel mindenki által elfogadott tisztázni való ügyhöz milyen körültekintő munkára van szükség, hasonlóan a tényfeltáró újságíráshoz.
A beszélgetésből kiderült, hogy a film esztergomi nézői közül sokan vélték úgy a vetítés után, hogy remélhetőleg folytatódik ez a folyamat, és bár ha az egykori érintett kommunista vezetők nem is bánták, bánják meg bűneiket, azok ettől még továbbra is bűncselekményeknek számítanak. El nem évülő bűnöknek.