Kérdés, hogy mitől félnek ennyire? Ha tiszta lenne a lelkiismeretük egyszerűen besétáltak és helyet foglaltak volna a Parlament Delegációs termében. Miután megnézték a filmet, elmondhatták volna, hogy ők másképpen látják az esetet. Vagy hivatkozhattak volna belügyminiszterükre, Robert Kaliňákra, aki szerint bizonyító erejű felvételeik vannak arról, hogy a magyar szurkolók provokálták a szlovák készenlétiseket és a beavatkozás indokolt volt. Csakhogy ezekre a felvételekre már három hónapja kíváncsian vár Szlovákia és Magyarország közvéleménye. Megy a maszatolás. Konkrét magyarázat meg nincs, hogy miért nem mutatják be.
Sajnos az ember érzése az, hogy ezt az ügyet is elhúzzák évekig. De ne tehessék meg! Vádolni és elítélni csak bizonyítékok birtokában lehet(ne). Elő a farbával tisztelt Kaliňák úr! Netán nincs bizonyíték? Bocsánatot kellene kérnie a Szlovák Köztársaság rendőrségének a Csallóköz szívében megvert magyarországi és szlovákiai magyaroktól? Kínos lenne ennyi idő után ez a bocsánatkérés, viszont gerinces tetté és emelkedett pillanattá is válna egyben. Akkor szó lehetne megbocsájtásról is.
Ám sajnos megteheti, hogy nem kér bocsánatot. Nem csodálkozna az ember. "Kiváló" példa erre 2006 ősze és a budapesti rendőri brutalitás. Ha a magyar készenlétisek halomra verhették saját állampolgáraikat (meg jó néhány olaszt, franciát, peruit, ausztrált és egyéb külföldit) és ezért akkoriban nem „hullott senkinek a feje”, akkor a szlovák belügyminiszter is (tegyük hozzá helytelenül) azt gondolhatja, hogy akkor ők is büntetlenül és oktalanul verhetik péppé ártatlan magyar és (saját, adófizető) szlovák állampolgárok fejét. Ha a jelenlegi magyar miniszterelnök, a „nemzet böszméje” büntetlenül hazudozhat, a rendőrattak pedig (egy-két fehér holló gyakoriságú kártérítési per kivételével) következmény nélkül marad, akkor ő is hátradől, és azt állít, amit akar. Bizonyítani nem kell semmit, tényleg csak elég hátradőlni, hiszen itt a szlovák euró, illetve a gazdasági válság sem vágta annyira hanyatt a Tátra Tigrisét, mint a Pannon Pumát. Ha lenne „Gergényi-érdemrend", akkor Robert Kaliňák és a szlovák rendőri vezetők jó eséllyel pályáznának rá.
Ennek a közös bizottsági ülésnek éppen az lett volna a célja, lehetősége, hogy a problémás, vitatott dolgokat kielemezzék és valamiféle konszenzusos megoldás szülessen. Hiába, naiv gondolatok ezek itt a Kárpát-medencében. Úgyhogy szépen megsértődtek a szlovák képviselő urak és asszonyok, ezután a magyarországi szocialisták hathatós bólogatása közepette kihátráltak a kínos pillanatok elől. A probléma ettől még megoldásra vár. Ott van a szőnyeg alatt és egyre csak púposodik, úgyhogy mindig megbotlunk benne. És akkor most nem is ejtettünk szót az ésszerűtlen, vérlázító nyelvtörvényről, a kétnyelvű bizonyítványok és a tankönyvekben szereplő helységnevek ügyéről, valamint a többi vitás esetről, amelyek jó ideje orvoslásra várnak. A magyar külpolitika és diplomácia pedig továbbalussza Csipkerózsika álmát. Amíg ezek a balliberális kóklerek tartják a kezükben a gyeplőt Magyarországon, addig sajnos bármelyik határon túli magyar közösség ki lesz szolgáltatva az adott ország politikájának. Tegyük hozzá keserű szájízzel nem csak a határon túliak... Egy dolog lehet csak bíztató mind a szlovákiai, mind pedig az anyaországi magyarság számára: 2010 választási év.
- asd -
