Az alábbiakban Heer Ádám a Fidelitas Országos Választmányának alelnökének a Kommunizmus Áldozatainak emléknapján elmondott beszédét olvashatják. A rendezvényt a Fidelitas Komárom-Esztergom Megyei Választmánya, a Fidelitas Budapesti Választmánya és az Esztergom és Környéke Nemzeti Fórum szervezte.
Nagy tisztelettel köszöntöm a mai megemlékezés résztvevőit és ezúton is szeretném megköszönni Fodor Lajos Államtitkár Úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat!
Kérem, engedjék meg - még mielőtt elkezdeném megemlékező beszédemet- elszavaljam Tollas Tibor „Túlélők” című, 1986-ban a forradalom és szabadságharc harmincadik évfordulóján írt versét.
Tollas Tibor: Túlélők
Legyen csendes az álmuk,
mert nem haltak hiába.
— Letarolt erdő fái —
úgy fekszenek vigyázzba’.
Földtömte szájuk némán
kiált időtlen esküt.
Elvetett mag a rögben
a csontmeztelen testük.
Feldúlt sírjukon mécses,
október tűzvirága,
a holtak jogán kérdez
választ már mit se várva.
Múltunkat elrabolták,
a sivár jelen hallgat.
Ők élik túl, — a holtak,
a győztes forradalmat.
Sokat gondolkodtam, hogy vajon mit jelent az utolsó két verssor?!
„Ők élik túl, — a holtak,
a győztes forradalmat.”
Hogyan élhetik túl a holtak a győztes forradalmat?
Talán egy másik költő, író Wass Albert, „Záróvers” című költeménye segíthet a kérdés megfejtésében.
„Hajótörött vagyok a tengeren, palackomat a tengerbe vetem” fogalmaz Wass Albert és ebbe a palackba belesóhajtja minden bús gondolatát és fájdalmát. Ezt a palackot dobta be a nagy vízbe, hogy egyszer majd egy kéz, „Tán az Istené” kidobja egy „gondtalan kor lábai elé”. Akik olvassák „Döbbenve súgják egymásnak: Valahol szörnyű vihar lehetett... S a viharban egy nemzet elveszett…”
Wass Albert huszadik században megírt gondolatai minden elnyomásnak ellenállva eljutottak hozzánk, hiszen, ha ez nem így történt volna, akkor most sokan nem állnánk itt. Vagyis a gondolatok túléltek. Hosszú hónapokat, hosszú éveket.
Lehet, hogy a halottak hősi helytállásának üzenete is ilyen. A hősi helytállás üzenete is túlél hosszú hónapokat és éveket. És ez a túlélés lehet a győzelem. Így győzhetnek a holtak, a holt hősök!
Európa!
Hányszor halljuk manapság ezt a szót a sajtóban…
Vajon miért?
2010 tavaszán a polgári, nemzeti erők példátlan győzelmet arattak. Példátlan győzelmet a volt kommunisták és elvbarátaik hazugságok millióiból összeácsolt rendszere ellen!
Ha párhuzamot keresünk: ez a győzelem a kommunizmus ellen küzdő hősök helytállásából táplálkozott és táplálkozik mind a mai napig!
Nézzünk vissza az elmúlt évszázadra!
1919, Kun Béla és elvtársai! Halálvonatok és halálbrigádok. Akasztott emberek holttesteivel „díszítettek” a falvak utcáit.
1945! A „dicső, felszabadító” szovjet hadsereget a Moszkvából hazatérő „magyar” kommunisták kalauzolták. Közben legyilkoltatták azokat, akik a várhatóan eljövendő kommunizmus elsődleges ellenfelei lehettek volna. Asszonyok és gyermekek tízezreit erőszakolták meg a „dicső, felszabadító” szovjet hadsereg „katonái”. Családtagjaik szeme láttára lőtték agyon az őket menteni próbáló apákat és fiúkat. Egyes asszonyok felmentek a házak tetejére és inkább a mélybe vetették magukat, csak nehogy a „felszabadítók” kezébe kerüljenek élve.
1947! Még választási csalással sem sikerül átvenni a hatalmat a kommunistáknak Magyarországon! És nem is sikerült volna soha, ha nincs itt a már többször említett „dicső” szovjet hadsereg!
Ötvenes évek. A Terror Házához hasonló intézményekben magyarok tízezreit gyilkolták és kínozták a kommunista pribékek ezrei. Többek közt Mindszenty József hercegprímást is.
1956! Kádár János; az árulás, a hátbatámadás szinonimája! A nagyvilág döbbenten figyelte, amint egy kis ország saját erőből kiűzte az akkori világ legerősebb szárazföldi hadseregét! Kádár pedig Moszkvába ment és tankok mélyén lapulva tért vissza, hogy ismét magyarok ezreit gyilkoltassák az idegen megszállókkal.
Hatvanas, hetvenes évek. Megszületett a „homo kádáricus”… Ez az éhes, lusta, de rendkívül öntudatos fajta. Csak az volt a gond: „túl kicsi volt a zsömle és túl nagy a homo kádáricus pofája”, hogy egy kommunistát idézzek. Ezért Kádár elvtársék legyűlöltebb ellenségüktől vettek fel hiteleket, hogy betömjék zsömlével a "homo kádáricus" pofáját. Gondolták: utánuk a vízözön... A jelen számított, nem a jövő.
Aztán eljött
Tisztelt megemlékezők!
Valami sosem számított nekik:
Pénz, hazugság, áldozat!
Kedves Barátaim!
A történelem ismétli önmagát! Kicsit másképpen ugyan, de megismétli: a kommunista nem vész el, csak átalakul. Sajnos örök igazság ez.
A kommunizmus örökösei még mindig köztünk vannak! Csak most nem kommunistának, hanem szocialistának, liberálisnak, zöldnek vagy legújabban demokratának hívatják magukat!
A történelem ismétli önmagát: Ismét külső segítséggel rontanak az országra, mint tették azt 1945-ben és 56-ban! Csak most nem Moszkvából jönnek csörögve, zörögve zakatoló tankokkal, hanem egy picit kifinomultabb módszert alkalmaznak: Brüsszelbe mennek árulkodni, saját hazájuk, nemzetük ellen. Hazugságaikkal tömik Európa fejét! Sajnos Európa erkölcsileg lesántult, balabbik fele ebben elsőrangú szövetségesükké vált. Így próbálnak ismét külső támogatással belpolitikai haszonra szert tenni! Így próbálják ismét elszabotálni a rendszerváltást!
És, hogy miért csinálják ezt?
Mert észrevették: az igazi rendszerváltás végre elkezdődött! És ez a rendszerváltás most nem róluk szól, mint 89-ben. Hanem az országról, rólunk magyarokról, 15 - és nem 10 - millió magyarról!
Ez fáj nekik. Hogy talpra állhat egy elnyomott, kizsigerelt, százszor megvert nemzet!
Az fáj nekik, hogy elvesztik régi, orvul rabolt politikai és gazdasági előjogaikat! Az, hogy már nem a kommunisták fiai, lányai, unokái mondják meg a magyarnak, hogy mit tehet és mit nem! Ezért küzdenek nap-mint nap egy legitim választásokon kétharmados többséget szerző kormány ellen!
Pénz, hazugság, áldozat most sem számít!
Akárcsak 1919-ben, 45-ben, és 56-ban!
Emlékezzünk vissza az utolsó két verssorra!
„Ők élik túl, a holtak,
a győztes forradalmat.”
Vajon tényleg túlélik? Vajon tényleg győzhetnek?
Esztergom!
Ezt a szót is sokszor hallani manapság a sajtóban…
Ezen az emléknapon nem mehetünk el Esztergom mellett sem.
Esztergom a „kommunizmus mostohagyermeke” volt, nem mintha a többi magyar város nem lett volna az, de Esztergom talán mindközül a legmostohább volt.
Kedves Barátaim! Tisztelt Megemlékezők!
Sajnos Esztergom most is mostohagyermek! A rossz, helytelen, elhibázott politikai döntések áldozata!
Ha lenne olyan, aki ennek ellent mondana, annak feltennék néhány kérdést:
Szabad-e ennek a csodálatos, királyi városnak így szenvednie?
Szabad-e, hogy ne legyen közvilágítás, ezzel életveszélybe sodorva több ezer esztergomi lakost?
Szabad-e, hogy gyermekeink - akár csak egy napig is – meleg étel nélkül maradjanak az iskolában?
Szabad-e, hogy lassan már egy T-34-esben sem érezné magát biztonságban az ember, akkora tankcsapda méretű kátyúk ásítoznak a város útjain?
Szabad-e, hogy barikádokat emeljenek egymás közé esztergomiak, esztergomiak ellen? Nemcsak lélekben, hanem már a valóságban is.
És szabad-e, hogy szinte minden nap fájjon esztergominak lenni?
Azt hiszem, a válasz ott van bent a szívekben! Lehet, hogy valakinek egy kicsikét mélyebben, de ott van. Csak ki kéne mondani:
Nem! Nagyon nincsen jól ez így!
Én egyet ígérhetek a fiatalok nevében: mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez az állapot minél hamarabb megoldódjon, a város végre nyugvópontra jusson! Mert ez a csodálatos, gyönyörű királyi város sokkal többet érdemel ennél!
Kedves Barátaim, ugye emlékeznek még az utolsó két verssorra?
„Ők élik túl, a holtak,
a győztes forradalmat.”
Vajon tényleg túlélik? Vajon tényleg győzhet az igazság?
Nem tudom, de egy biztos: a kommunista diktatúrának ellenálló hősökön nem múlott semmi.
Akkor rajtunk sem múlhat! Sem a Haza, sem Esztergom sorsa!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Nyugodjanak békében az áldozatok és a hősök! Legyen csendes az álmuk!
