Fidelitas Esztergom

Nem szoktunk átvenni más honlapokról cikkeket, de most kivételt kell tennünk. Az interjút Bauer Bencével, a Fidesz politikusával, a szegedi rendőr-túlkapás áldozatával készítette a Fidesz Ifjúsági Tagozatának honlapja.

Bauer Bence a Fidesz Ifjúsági Tagozatának külügyi kabinetvezetőjét körülbelül egy hónappal ezelőtt egy vidéki útja során két autó vette üldözőbe. Kocsiját megpróbálták leszorítani, percekbe telt, mire kiderült, hogy kommandósok az üldözőik, akik valószínűleg összetévesztették valakivel.

Gyakran erednek kommandósok a nyomodba?

Nem jellemző. Nagyjából az történt, hogy Szeged felé tartottunk Ópusztaszer felől a sötét úton este fél 11-kor. Mögénk került két civil autó, nagyon agresszíven kezdtek fényszóróval villogni és próbáltak leszorítani az útról. Ez így ment 2-3 kilométeren át, én jeleztem, hogy előzzenek meg indexel félrehúzódva, de ezt nem tették meg. 5 perccel később az egyik, egy piros Skoda Octavia megelőzött, majd fékezett előttünk, és kipattant belőle 3 maszkos feketeruhás ember - gépfegyverrel.

Ezután mi történt?

Mielőtt megálltunk az autóval, már akkor is féltünk, hogy a kietlen úton vagyunk, és mégis mit akarnak tőlünk, azt gondoltuk, hogy útonállókkal van dolgunk. Meg voltunk győződve, hogy rablótámadás ért minket, ezért menekülőre fogtam a dolgot, ami Szeged városában is folytatódott.

Szegeden a száguldozás közepette megsérült az autód. Gondolkodtál rajta, hogy valami baja lehet az autódnak, vagy esetleg ütköztök valahol?

Ilyenkor az ember nem nagyon gondolkodik, hanem az életéért menekül, halálfélelme van, így egy fajta csatornalátás alakul ki, azaz csak egyre gondol, hogy nagyon gyorsan meneküljön el, hiszen meg voltunk győződve, hogy gyilkosok üldöznek bennünket. Úgy véltük, ha megállunk, megölnek minket.

Éppen egy Fidesz IT-s hétvégi programra siettetek, ahol már aggódtak értetek, nem vettétek fel a telefont, utólag kiderült, hogy azért, mert az őrszobán voltatok.

Mielőtt az őrszobára vittek volna minket, kollégám hívta a 112-őt és ott adták tudtunkra, hogy az üldözőink rendszáma rendőrségi rendszám, kérték, hogy álljunk meg. Az autóban tarkóra tett kézzel vártuk, hogy utolérjenek minket. Minden felszólítás nélkül kirángattak minket az autóból és letepertek a földre nagy szitkozódások közepette. Drogokat kerestek, meg akartak szondáztatni minket, de igazoltatás sem készült. Fél egy, fél kettő magasságában kezdtek rendeződni a dolgok.

Mikor szembesültek azzal a rendőrök, hogy politikus vagy?

Mikor átadtam a személyim igazoltatásra, amit rájuk kellett tukmálni, akkor látszott az európai parlamenti belépőm, ill. a parlamenti belépőm az irataimnál. Állítólag az egyik kommandós felismert a tv-ből, de mivel eddig nem szerepeltem a tévében, ezt kizártnak tartom. Akkor vehették észre, hogy nem jó embert keresnek, mikor látták, hogy öltönyben vagyok. Azt még elmondanám, hogy a szondázáshoz külön járőrautót kellett hívni, mivel nem volt a kommandósoknál a megfelelő felszerelés.

Mit lehet tudni az ügy további folyamatairól, hogy áll a nyomozás?

Büntető jogi rendőrség ellen: közúti közlekedés veszélyeztetése, ártatlanok fogva tartása; polgárjogi: totálkáros kocsi (beton bóják), nemcsak anyagi károk: kártérítés; ügyvéd, stb…

Milyen nyomokat hagyott benned az eset?

Nagyon sajnálatos, hogy Magyarországon ilyen állapotok uralkodnak, bocsánatkérés nem történt, csak indirekt módon az ügyvédnél, tájékoztatás semmi, a sajtó gyakorlatilag jobban informált, mint mi, érintettek. Semmi közelítés, panasztétel: semmi eredmény. Remélem, hogy mással ilyen nem történik. Nemcsak mennyiség, hanem minőségbeli felkészülés is problémás, hivatalos bocsánatkérést várnak, ill. a belső vizsgálat viszonylag gyorsan folyt, ill. elismerés, milyen jól vezetek.

A híradások alapján ismeretlen tettesek ellen indult eljárás. Elmondanád jogászként, hogy mit jelent ez?

Amíg nincs megállapítva konkrétan, hogy ki a felelős, addig ismeretlen tettes ellen folyik eljárás. Az eljárás célja: ki konkrétan a tettes. Valószínűleg a csoport vezetője, aki kiadta a parancsot az üldözésre, de ez a vizsgálat végén fog kiderülni.

Hát igen itt a vadnyugat! Nem tudhatod ki miért és mit akarhat tőled. Csak az a biztos, ha elmenekülsz! Ezt érték el a közbiztonság lenullázásával. Riogatással, tehetetlenséggel, visszaélésekkel. Köszönjük!

Több, mint háromszáz megemlékező társaságában idén is együtt emlékeztünk a Kommunizmus Áldozataira az esztergomi Fidesz csoporttal a Mindszenty téren a hercegprímás emléktáblája előtt. Az alábbiakban Heer Ádám a Fidelitas városi és megyei elnökének, illetve Steindl Balázs a Fidesz esztergomi elnökének beszédét olvashatjátok.

Heer Ádám beszéde:

Tisztel Emlékezők! Kedves Barátaim!

 „Bevallotta már az a rohadék Szűcs, hogy provokátor volt?” „Nem”- mondtam. Erre rendkívül dühös hangon mondta: „A tűz égesse meg azt a rohadék Szűcsöt! Két napig éjjel-nappal úgy veress, hogy ropogjanak a csontjai!” Továbbadtam Farkas Vladimirnek, Károlyi Mártonnak. Ők úgy megverték, hogy Szűcs Ernő belehalt.”

 „A kongresszuson létrejövő MSZP-től én egy civilizált, az európai politikai kultúrát elfogadó, baloldali szociáldemokrata pártot reméltem. Akkor léptem ki, amikor erre elvesztettem a reményt. Átmentő, menedékházat jelentő politikai szervezet lett helyette, ami az ország újraosztásában segédkezett.”

„Van okunk emlékezni a kommunizmus áldozataira, akiket el nem fogadható és meg nem bocsátható módon megsértettek méltóságukban, korlátoztak szabadságukban, akiknek elvették az életét”

Tisztelt Emlékezők, engedjék meg, hogy elnézést kérjek a trágár szavak miatt és, hogy elmondjam mi a közös az előbb felolvasott idézetekben. Mindhármat igazi, hithű kommunistáktól idéztem. Az első trágár idézetet a nép nagy bölcs vezérétől Rákosi Mátyástól és egy ÁVH-s tiszttől. A második kiábrándult idézetet Pozsgay Imrétől a volt MSZMP és MSZP tagtól, aki fél év után kilépett a pártból, amikor rájött, hogy ez nem egészen az, amire ő gondolt. A harmadik álszent idézetet, bármennyire nem meglepő, a mi mai nagy bölcs vezérünktől, az igazságbeszéd szókrátész-i bajnokától, Gyurcsány Ferenc hazugságokkal és trükkök százaival megválasztott miniszterelnöktől idéztem.

Azt hiszem, ez a három idézet kiválóan szemlélteti a kommunista múlt mocsarában vergődő mai magyar politikai élet jelentős részének totális erkölcsi csődjét. Azt a mocskot, ami belepi mindennapjainkat. Azt a lehúzó lápot és szennyet, amit megtalálhatunk a szinte már rendszeresé váló „ünnepi gumibotozásokban”, a már megszokott kormányzati hazugság áriákban és az egyre többször lebukással végződő szocialista önkormányzati mutyikban.  De, ami még rosszabb megtalálhatjuk a tanárát és osztálytársát összeverő diák öklének csapásaiban, egy senkinek sem ártó sportember szívében megforgatott kés hideg pengéjében, és a munkahelyéért és gyermekei jövőjéért aggódó szülők mindennapi félelmében.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából tegyük föl ismét a már sokszor elhangzott kérdést: „Szegény magyar, hát mit vártál ezektől?” Bármennyire is fáj ismét és sokadszorra is ki kell mondanunk. A kommunista bűnökért, a több ezer magyar áldozatért, a recski haláltáborért, az Andrássy út 60.-ért, 1956.-ért, a kádári diktatúráért és a 2006.-os őszi eseményekért máig nem lettek számon kérve a bűnösök és a felelősök. Nemhogy számon kérve nem lettek, de a mai napig itt vannak velünk. A volt kommunisták és leszármazottaik uralkodnak fölöttünk. A szabad Magyar Köztársaságban miniszterelnök lehetett az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik leverője, a pufajkás Horn Gyula. Miniszterelnök lehetett egy valódi besúgó, ártatlan emberek életét tönkretevő III/III.-as ügynök Medgyessy Péter. És miniszterelnök lehetett egy olyan ember, aki a gyilkos kommunista eszme ifjú titánjainak dicstelen vezére volt, a KISZ elnök Gyurcsány Ferenc. Ezek a kommunistából vad kapitalistává váló emberek irányítják/irányították a mai szabadnak hitt Magyarországot. Gyurcsány Ferenc már egészen odáig merészkedett, hogy két éve - az általam előbb említett beszédjében - a Kommunizmus Áldozatainak emlékét is a szájára merészelte venni, hogy utána gyorsan átszaladjon dicsérni és ajnározni a tömeggyilkos kommunista Che Guevara emlékét a Fiatal Baloldal fesztiválján. Itt kell megjegyeznem, hogy a Fiatal Baloldal volt elnöke Zuschlag János már mszpés választási csalásokról is beszél a bíróságon.

Tisztelettel kérdezem, ezek után van-e értelme még rendszerváltásról beszélni? Hát, lehet-e rendszerváltás az, amikor az előző rendszer vezetői hatalomban maradnak az új szabad rendszerben is? Lehet-e rendszerváltás az, amikor a volt rendszer gyilkosai vidáman élvezik szégyenletes munkájuknak gyümölcsét zsíros nyugdíjak formájában? Lehet-e rendszerváltás az, amikor a volt kommunista gyilkos sértődve követel elégtételt áldozatától, mert az kimondta az igazságot és gyilkosnak nevezte ebben az „új” rendszerben? Lehet-e rendszerváltás az, amikor a múlt rendszer haszonélvezői rózsadombi rabolt villáikból szabnak új irányt az új rendszernek? Lehet-e rendszerváltás az, és most ki kell, hogy mondjam, amikor a kommunisták irányítják az országot még ma is?

Nem! Sajnos ma még nem lehet teljes egészében igazi rendszerváltásról beszélni! Legfeljebb hatalomátmentésről! Egy valamiféle kommunista hatalomátmentésről egy másik rendszerbe! Hiszen, csak nézzük meg, hogy hány jelentős pozíciót töltenek be még a mai napig is a kommunisták és elvbarátaik. Lehet vitatkozni azon, hogy ezek már nem azok és már nem hisznek benne. De akkor kérdem, én miért használnak még a mai napig is diktatórikus, kommunista módszereket? Miért veretnek földön fekvő magát már rég megadó embert? Miért nem veszik figyelembe a népakaratot és dobják vissza flegmán szép sorjában a jelentős társadalmi támogatottsággal rendelkező népi kezdeményezéseket?

Miért csalnak a kopogtató cédulákkal még ma is, mint tették azt 1947-ben a kékcédulákkal? Miért hazudnak most is reggel-éjjel, meg este, mint 1956-ban Gerő Ernő? Miért tűrik meg maguk közt azt a Havas Szófia mszpés országgyűlési képviselőt, aki még a mai napig is ellenforradalomnak minősíti 1956-ot? Miért kormányoznak ismét trükkök százaival? És miért mondják ismét azt, amit az ötvenes évek óta egyfolytában ismételgetnek, hogy most még egy kicsit össze kell húzni a nadrágszíjat, aztán majd minden rendbe jön?

A válasz sajnos nagyon egyszerű és rideg. Mert nincsen más céljuk csak hatalmon maradni. Mert nincsen más céljuk csak megőrizni valamit az 1945-től összerabolt vagyonból. Mert nincsen más céljuk, csak befoltozni a többszörösen kizsigerelt állampolgárok adójából az éppen aktuális költségvetést, hogy tovább harácsolhassanak és gazdasági válság idején tovább pöffeszkedhessenek az új luxus Audikban. Aztán, ha esetleg mégsem jönne be a terv és valami úton-módon borulna az asztal, akkor legfeljebb az 1919-es dicstelen eleikhez méltón módón Ausztria felé elsurrannak.

Hogy ezek után mit lehet tenni?

Azt hiszem, mindenkinek elő kell lépni és a nagy magyar búsulás, fejcsóválás és szomorkodás helyett a tettek mezejére kell lépni. A szoclib oldal károgása és pocskondiázása ellenére emlékezni kell az áldozatokra. Meg kell gyújtani az emlékezés gyertyáit és el kell helyezni a koszorúkat.  Majd fejet hajtani a hősök emléke előtt. Aztán felemelni a fejet és szembe nézni a mai is jelenlévő múlttal.  Nyíltan beszélni az elkövetett bűnökről és bűnösökről. És amikor eljön a demokrácia igazi erőpróbája, akkor a lehető legjobb döntést kell hozni. Hiszem, ha mindenki hozzárakja a maga kis kövét, tégláját, akkor egyszer tényleg felépülhet az, amit olyan régóta akarunk, egy igazi rendszerváltás.

Végezetül engedjék meg, hogy hadd fejezzem be beszédemet Hérakleitosz szavaival:

„Mindennap elmúlik valami, amiért az ember szomorkodik.

De mindennap születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni”

Nyugodjanak békében az áldozatok!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Steindl Balázs beszéde:

Tisztelt Emlékező Gyülekezet, Kedves Barátaim!

Azért gyűltünk ma össze, hogy fejet hajtsunk a kommunista diktatúra áldozatai előtt, hogy megidézzük mindazokat a hősöket és szabadságharcosokat, katonákat és civileket, hétköznapi polgárokat és szerencsétlen sorsú embereket, akiknek közös ismertetőjele, hogy a kommunizmus tette tönkre, tette elviselhetetlenné, vagy vette el - sokszor a legvadabb képzeletet is felülmúlóan - az életüket.
Az áldozatokra emlékezni mindig szívszorító érzés, mert ilyenkor nemcsak az elpusztítottak emlékével, hanem az eszmék eltorzíthatóságával is szembesülnünk kell, hiszen a kommunizmus, miközben földi mennyországot ígért, valójában a poklot teremtette meg a világ számos országában.

A kommunizmus egyik legnagyobb hazugsága, hogy a „közös”, a „miénk” diadalát hirdette, holott mindent csak magának akart. És a nagy miénk-ben odaveszett az enyém és a tiéd közötti különbség. Az erkölcsöket is államosították. Mindszenty József szavaival: ez volt „a célok és eszmék kompromittálódásának kora”. Ma újra efféle kompromittálódásnak vagyunk tanúi: bárki „közös érdeknek” hazudhatja a milliókat elszegényítő politikát.

Ha a hatalmon lévőket nézzük, úgy tűnik: ma is sokan merítenek ebből a forrásból, egyszerűen, mert nekik ebbe az eszmerendszerbe kapaszkodik a gyökerük. Nincs az a napsütés, ami jó termés hozna ki belőlük. Ezúttal a felelősséget és a terheket kolhozosítják. A „közös nehézségeink” ma azt jelenti: én elrontottam, a javítást pedig a te pénzedből álljuk.

Tisztelt Emlékező Gyülekezet !

Az emlékezés az ember egyik legfontosabb képessége. Emlékezni jöttünk ma ide az áldozatokra, és arra a múltra, amelyről az én generációmnak már nincs személyes tapasztalata, vagy éppen csak annyi, amennyit a nagyszüleim személyes sorsukon keresztül átélt elbeszélései alapján hallottam először. És ezek az elbeszélések bizony egészen másról szóltak, mint amit az akkori történelemkönyvek írtak. Az ő történelemkönyvüket a valóság írta. Ezek a történetek, pedig nem a jelenlegi kormányfő és szocialista pártvezérek által ma is felszabadítóként ünnepelt szovjet katonák hősiességéről, hanem alkoholgőzös, emberi mivoltukból kivetkőzött csőcselék gaztetteiről, magyar anyák és lányaik meggyalázásáról, a védelmükre kelő családfők, vagy éppen katolikus egyházfő, nevezetesen Apor Vilmos meggyilkolásáról szóltak. Ma már tudjuk, a kommunizmus a földkerekség egyik legembertelenebb rendszere volt, mely több mint 100 millió áldozatot követelt.

Mai megemlékezésünk tehát tiszteletteljes főhajtás az áldozatok előtt, s egyben tanúság a jövő előtt. Mert ahhoz, hogy a ma élő fiatalabb generáció megtanulhassa azt, hogy a szabadság és a jólét nem olyan természetes, mint a levegő, ahhoz ismerniük kell a magyar történelem egyik legsötétebb korszakát.

Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

Időpont: 2009. 02. 26, csütörtök,18 óra

Találkozás: Esztergom, Mindszenty tér, a Mindszenty emléktábla előtt

Beszédet mond: Bayer Zsolt író, újságíró

Ezután átsétálunk a volt Zsinagóga épületébe (Esztergom, Imaház u 2/a), ahol a VIII. Esztergomi Polgári Est vendégével, Bayer Zsolttal beszélget Bánhidy Vajk

Reméljük, minél többen tudunk megemlékezni az áldozatokról és ezzel felhívni a figyelmet erre az államilag „mostohagyermekként” kezelt emléknap fontosságára!

A rendezvényre a belépés díjtalan!

Kérjük, mindenki hozzon magával egy szál virágot vagy mécsest!

Grosics Gyula az Aranycsapat legendás hálóőre volt a vendége az esztergomi Fidesz és Fidelitas csoportok által rendezett VII. Esztergomi Polgári Estnek. A február 12.-én megrendezett Est vendégeit Heer Ádám a Fidelitas városi és Komárom-Esztergom megyei elnöke köszöntötte. Köszöntője után ismertette és meghívta a hallgatóságot a polgári oldal további februári rendezvényeire. Többek közt a Márai Sándor életéről szóló „Az emigráns” című film vetítésére, a Mindszenthy téren megrendezendő Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjára, a Bayer Zsolt estre és az azt követő Ismerős Arcok koncertre.

Heer Ádám után az Est házigazdája Bánhidy Vajk tanár úr vette át a szót és beszélgetett a híres dorogi „fekete párduccal”. Az első kérdés rögtön a közismert becenév eredetét firtatta. A kapus válaszában felidézte a futball „hőstörténetének” régi kapus mezeit, amik színe igencsak rikító volt és az emlékek szerint talán ezért választotta a fekete mezt. Az elnevezést elsőként a szintén legendává vált Szepesi György sportriporter használta. A következő kérdések a dorogi gyermekévek emlékeiről és csínytevéseiről, majd az Évszázad Mérkőzéséről a „londoni 6-3-ról” faggatták a kapust.

Természetesen a berni világbajnoki döntőről is esett szó, ahol Grosics szerint egy szabálytalan német gólt meg, és egy szabályos magyar gólt nem adott meg a bíró. Ha ezekben a kérdéses esetekben másképpen ítél a bíró, akkor a végeredmény éppen fordítva jelent volna meg az eredményjelzőn. Bár Gyula bácsi azt is hozzátette, hogy ettől függetlenül tízből kilencszer kötelező lett volna megverni az Aranycsapatnak azt a német gárdát.

Ezután a jelenkor magyar fociját elemezte Grosics. Szerinte a legnagyobb gond a fejekben van. „A magyar futball már nagyon régen súlyos morális válságban van” mondta. A mai játékosok nem azért mennek ki, hogy a nézőket szórakoztassák és értük játsszanak, hanem éppen fordítva, a néző legyenek hálásak, hogy láthatják őket. Szerinte ez teszi leginkább tönkre a magyar labdarúgást. Vajon mi lehetett az Aranycsapat sikereinek titka? kérdezte meg rögtön Bánhidy Vajk. „Akkoriban a Rákosi rendszer sötétjében a magyar futballválogatott nem önmagáért, hanem tizenötmillió magyarért játszott. Ez adta az erőt és a kitartást”, hangzott a nagy tapsot kiváltó válasz.

A híres mérkőzések és a sport után Grosics Gyula életének borongósabb oldaláról beszélgettek. Szó esett az ÁVH zaklatásairól, hiszen köztudott volt, hogy a „fekete párduc” és a kommunista rendszer nem igazán kedvelte egymást. Sőt… Egy alkalommal, amikor az ÁVH pribékjei elvitték egy kis „beszélgetésre” az Andrássy út 60.-ba (ma Terror Háza), ugyan durván nem bántották, de egész este egy olyan parányi szobaféleségben tartották fogva, ahol se ülni, se feküdni nem lehetett normálisan. Az ÁVH kínzóközpontjában látottakat és a hallottakat senkinek nem kívánja az olimpiai bajnok játékos. Gyaníthatóan egy alkalommal éppen a barátjának hitt csapatársa volt az, aki feljelentette disszidálási szándéka miatt. A „rendszerváltás” után, amit csak „hatalomátmentésnek” nevezett végre hozzájutott a róla készült jelentésekhez. A mai szabad és demokratikus világban a jelentéseknek kb. csak egyharmadát kaphatta kézhez, azokból is gondosan kisatírozták a besúgók és tartótisztek neveit, államtitokra hivatkozva. (Valószínűleg sok embernek lenne kellemetlen manapság Grosics Gyula szemébe nézni! szerk. megjegyzése.)

A vendégek kérdései után a Kő András által írt „A Grosics” című könyvet dedikálta a futball legenda. Természetesen az előadás utáni borozgatás és süteményevés közbeni kötetlen beszélgetés most sem maradt el.

Szerk.

Nem tudom Ti hogy vagytok vele -ismeritek-e egyáltalán Marabu karikatúráit- én a "Dodó szösszeneteknek" évek óta nagy rajongója vagyok.

Ma szörfölgetés közben találtam pár remek politikai témájú képet is a karikaturistától. Engem megmosolyogtattak, ezért úgy döntöttem megosztom Veletek, ezzel egy kis lazaságot csalva a blogra a komoly témájú bejegyzések után/közé.

A képekhez jó szórakozást, a hétvégére pedig kellemes időtöltést kívánok mindenkinek! :-)

Barbara

Ez tetszik, lássuk a többit is...

1899. február 3.-án, éppen 110 éve született a második világháborús esztergomi páncéloshadosztály parancsnoka, Koszorús Ferenc vezérkari ezredes. Hogy miért is fontos ez nekünk? Koszorús Ferenc nem egy „átlagos” parancsnok volt. Nevéhez fűződik a második világháború egyik legmeghökkentőbb magyar katonai akciója. Ezzel a kis történelmi bejegyzéssel egy olyan emberre szeretném felhívni a figyelmet, aki képes volt saját élete kockáztatása árán is szembe menni a náci megszállókkal és az őket támogató nyilasokkal, egy olyan történelmi pillanatban, amikor az emberi élet egy fabatkát sem ért. Nem ítélkezni, bírálni vagy dicsérni akarok, az nem az én feladatom. Azonban a mai morális és pénzügyi csőd közepette szeretnék rávilágítani, hogy mindig akadnak olyan emberek, akár a legnagyobb világégés közben is, akiknek az emberi értékek, a becsület és a tisztesség nem csupán elvont fogalom, amit mindig úgy alakítunk, ahogy a helyzetünk épp megkívánja.

Tehát a történet a második világháború vége felé „játszódik”. A német megszállás alatt, a nyilasok fokozott előtérbe kerülésekor. Ekkor kezdődik meg Magyarország XX. századi második nagy kirablása. Csak emlékeztetőül, az első a románok megszállása alatt történt 1919-ben, a harmadikat pedig 1945-ben a „dicső felszabadító” vörös hadsereg és az őket támogató, segítő magyar kommunisták követték el. Horthy Miklós kormányzó politikai cselekvőképessége, több mint korlátozott. A németek megkezdték a náci ellenes elemek összegyűjtését, bebörtönzését, majd kivégzését. A vidéki magyar zsidóság pedig már az auschwitzi pokolban volt. Szóval röviden és velősen fogalmazva ekkoriban a németekkel szembe menni felért egy öngyilkossággal.

1944. június végén Horthy Miklós kormányzó, az auschwitzi jegyzőkönyv (két fogolynak sikerült megszökni, majd leírni a haláltáborban történteket) hatására leállíttatta a további deportálásokat. Eichmann magyar kiszolgálói Baky László államtitkár és társai elhatározták, hogy a kormányzó parancsát semmibe veszik, a budapesti zsidóságot mégis elindítják Auschwitzba, majd véglegesen megdöntik Horthy megmaradt hatalmát, hogy az utolsó akadály is elháruljon a teljes nyilas hatalom átvétel elöl. Ezért Baky a csendőrséget vidékről zászlószentelés ürügyén Budapestre rendelte, valójában a „piszkos” munka elvégzése végett.

A kormányzó testőrének közbenjárásával ekkor ajánlja fel szolgálatait Koszorús Ferenc ezredes Horthy Miklós államfőnek. Ezután Koszorús városunkban emlékeztette az esztergomi páncélosok legénységét honvédesküjükre. Kiemelte: „Most vannak olyanok, akik mindezt semmibe véve, egy Magyarország függetlenségét elnyomó idegen hatalom segítségével meg akarják buktatni a magyar alkotmányt, a törvényes magyar államrendet, magyar állampolgárokat egy idegen államhatalom önkényének százezrével akarnak kiszolgálni.” Egyszerűsítve: Koszorúsnak választania kellett, vagy kiszolgálja az elnyomó németeket, vagy becsületes emberként, honvédesküjéhez méltó módon vállalja az akció következményeit. Ha nem sikerül megakadályozni a Baky-féle csendőröket valószínűleg a nyilasok karmai közt végzi, ha sikerül, akkor sem sokkal jobb a helyzet. Később bármikor lecsaphat rá a Gestapo haragja.

A katonai akciót 1944. július 6.-án hajtották végre. Az esztergomi páncélosok lezárták a Budapestről kivezető utakat és felszólították a csendőröket, hogy hagyjanak fel a deportálás végrehajtásával és vonuljanak ki a fővárosból. Amennyiben nem engedelmeskednek, akkor erőszakot alkalmaznak a páncélosok. Baky László ekkor –a tanúk elmondása alapján- nagy szaladgálásba és telefonálgatásba kezdett, majd engedve Koszorúsnak, július 8.-án tényleg kivonultak a csendőrök Budapestről.

A sikeres akcióval több mint 250 ezer budapesti zsidó életét mentette meg Horthy Miklós, Koszorús Ferenc és az esztergomi páncélosok. (Bár az is igaz, hogy a budapesti zsidóság egy részének csak pár hónapig)

Kissé talán furcsának tűnhet azoknak, akik nem ismerik részleteiben a második világháború történetét és csak a Magyar és Hiller féle szoclib történelem oktatás szűk keresztmetszetén keresztül szemlélik honfitársaink akkori cselekedeteit. Joggal kérdezhetnék, hogy mi abban a nagy szám, ha egy tiszt és a katonái engedelmeskednek legfőbb parancsnokuknak.

Már fentebb említettem, hogy Horthy ekkorra már nem igazán volt teljesen politikai cselekvőképességének birtokában. Mindenhol a németek, nyilasok, és azok kémei, ill. beépített emberei voltak a hadseregben és a közigazgatásban. Rendkívül nehéz volt ebben a helyzetben olyan embert és ütőképes haderőt találni, aki/akik vállalva a halálos kockázatot, képes/ek megakadályozni egy Horthy ellenes puccsot és megmenti a „gyűlölt” budapesti zsidókat, ahelyett, hogy a saját életét próbálná biztonságban tudni. Egyébként Koszorús a sikeres akció után, német bosszútól tartva, saját katonái védőőrizetében töltötte a nyár hátra lévő napjait, majd szeptemberben sikerült páncélosaival visszafoglalnia a háromszoros túlerőben lévő románoktól Aradot. Ezután a nyilas hatalomátvétel miatt elhagyta a sereget és betegségével a budai helyőrségi kórházba feküdt be, ahol már el akarták fogni a Gestapo emberei, de szerencsésen sikerült elmenekülnie.

Ezt a kis történetet nem csak esztergomi kötödései miatt írtam le. Sajnos ez a történelmi jelentőségű tény nem szerepel az iskolai történelemkönyvekben. Ha igen, akkor is röviden megelégednek, hogy „Horthy időlegesen megmentette a budapesti zsidóságot, stb.”. Sajnos nem egyértelműsítik, - bár később a nyilas rémuralom alatt a megmentett zsidók jelentős részét megölték a nácik és a nyilasok -, hogy a németek szövetségesi közül egyedül

Magyarországon fordult elő, hogy kormányzói utasításra reguláris haderőt vessenek be zsidó honfitársaik megmentése érdekében. További fontos eredmény volt, hogy három és fél hónappal sikerült elodázni a teljes nyilas hatalom átvételt és ezzel életek ezreit mentették meg, hiszen ez idő alatt még több kegyetlenkedést tudtak volna elkövetni a nácik.

Ki kell, hogy mondjam sejtem az okát annak, hogy miért nem nagyon esik szó arról, hogy a második világháborús Magyarország története nem olyan fekete és fehér, ahogyan azt a kommunisták mai utódai szeretnék láttatni velünk. Egy 1994-es történelemtankönyvben még szerepelt Koszorúsék története, de az 1998-as kiadásban már helyét Veesenmayernek (akkori német helytartója a megszállt M.o.-nak) a magyarságot vádló nürnbergi védőbeszéde foglalta el. (1994-98-ig Horn és Magyar B. féle oktatás politika döntött a tankönyvekről)

Csodás nem? Így kell szocialista módon félrevezetni a magyarságot! Mondhatni egy kirívóan egyedülálló és hősies tett helyére egy a magyarságot befeketítő, azokat a náci csatlóságban és bűnösségében megerősítő történelmi tényt helyeztek. Ugye nem nehéz kitalálni miért!?

Vajon mi segíti jobban a szocik és liberálisok rágalompolitikáját: az ocsmány, galád és aljas náci eszmék mocskában hempergő magyarság képe, vagy a legnagyobb pusztulás, embertelenség és életveszély közepette, azok a saját életüket kockáztató, becsületes és hűséges magyar katonák története, akiket kihagytak és kihagynak a mai történelemkönyvekből is?

A válasz egyszerű és egyértelmű. Nem is kell nagyon magyarázni. Így sokkal könnyebb átvezetni, importálni a megtévesztett választópolgár „képi síkjába”, a mai neonácik, új nyilasok szándékosan meghamísított jelentésű Árpádsávos zászlók álrémképével leterhelt baloldali gondolatvilágot.

Szerintem ez ocsmány és gusztustalan. Sárba tiprása a becsületnek, lelkiismeretnek, a katonák emlékének és az emberi értékeknek. Én hiszem, hogy a történelmet nem lehet jobbról és balról, föntről és lentről, meg akárhonnan tanítani, taníttatni. Úgy gondolom a történelem tankönyveknek nem az a célja, hogy a szoclib oldalnak választást nyerjenek, hanem, hogy megismertesse a tanulókat a múlttal. Még ha az sokszor nem éppen túl dicső is. Aki csak saját oldaláról akarja látni és láttatni a történelmet, az véleményem szerint nagy hibát követ el.

HÁ

   A parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2009. február 2-ai ülésén az első napirendi pont a következő lett volna: "Találkozó a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa Emberi jogi, Kisebbségi és Nőügyi Bizottságával". Lett volna... De az ülés elmaradt, mivel a szlovák képviselők egyszerűen be sem mentek az ülésterembe miután meghallották, hogy Balog Zoltán (Fidesz) egy filmet vetítene le a tavaly novemberi elsejei Dunaszerdahelyen történtekről.

Kérdés, hogy mitől félnek ennyire? Ha tiszta lenne a lelkiismeretük egyszerűen besétáltak és helyet foglaltak volna a Parlament Delegációs termében. Miután megnézték a filmet, elmondhatták volna, hogy ők másképpen látják az esetet. Vagy hivatkozhattak volna belügyminiszterükre, Robert Kaliňákra, aki szerint bizonyító erejű felvételeik vannak arról, hogy a magyar szurkolók provokálták a szlovák készenlétiseket és a beavatkozás indokolt volt. Csakhogy ezekre a felvételekre már három hónapja kíváncsian vár Szlovákia és Magyarország közvéleménye. Megy a maszatolás. Konkrét magyarázat meg nincs, hogy miért nem mutatják be.

Sajnos az ember érzése az, hogy ezt az ügyet is elhúzzák évekig. De ne tehessék meg! Vádolni és elítélni csak bizonyítékok birtokában lehet(ne). Elő a farbával tisztelt Kaliňák úr! Netán nincs bizonyíték? Bocsánatot kellene kérnie a Szlovák Köztársaság rendőrségének a Csallóköz szívében megvert magyarországi és szlovákiai magyaroktól? Kínos lenne ennyi idő után ez a bocsánatkérés, viszont gerinces tetté és emelkedett pillanattá is válna egyben. Akkor szó lehetne megbocsájtásról is.

Ám sajnos megteheti, hogy nem kér bocsánatot.  Nem csodálkozna az ember. "Kiváló" példa erre 2006 ősze és a budapesti rendőri brutalitás. Ha a magyar készenlétisek halomra verhették saját állampolgáraikat (meg jó néhány olaszt, franciát, peruit, ausztrált és egyéb külföldit) és ezért akkoriban nem „hullott senkinek a feje”, akkor a szlovák belügyminiszter is (tegyük hozzá helytelenül) azt gondolhatja, hogy akkor ők is büntetlenül és oktalanul verhetik péppé ártatlan magyar és (saját, adófizető) szlovák állampolgárok fejét. Ha a jelenlegi magyar miniszterelnök, a „nemzet böszméje” büntetlenül hazudozhat, a rendőrattak pedig (egy-két fehér holló gyakoriságú kártérítési per kivételével) következmény nélkül marad, akkor ő is hátradől, és azt állít, amit akar. Bizonyítani nem kell semmit, tényleg csak elég hátradőlni, hiszen itt a szlovák euró, illetve a gazdasági válság sem vágta annyira hanyatt a Tátra Tigrisét, mint a Pannon Pumát. Ha lenne „Gergényi-érdemrend", akkor Robert Kaliňák és a szlovák rendőri vezetők jó eséllyel pályáznának rá.

Ennek a közös bizottsági ülésnek éppen az lett volna a célja, lehetősége, hogy a problémás, vitatott dolgokat kielemezzék és valamiféle konszenzusos megoldás szülessen. Hiába, naiv gondolatok ezek itt a Kárpát-medencében. Úgyhogy szépen megsértődtek a szlovák képviselő urak és asszonyok, ezután a magyarországi szocialisták hathatós bólogatása közepette kihátráltak a kínos pillanatok elől. A probléma ettől még megoldásra vár. Ott van a szőnyeg alatt és egyre csak púposodik, úgyhogy mindig megbotlunk benne. És akkor most nem is ejtettünk szót az ésszerűtlen, vérlázító nyelvtörvényről, a kétnyelvű bizonyítványok és a tankönyvekben szereplő helységnevek ügyéről, valamint a többi vitás esetről, amelyek jó ideje orvoslásra várnak. A magyar külpolitika és diplomácia pedig továbbalussza Csipkerózsika álmát. Amíg ezek a balliberális kóklerek tartják a kezükben a gyeplőt Magyarországon, addig sajnos bármelyik határon túli magyar közösség ki lesz szolgáltatva az adott ország politikájának. Tegyük hozzá keserű szájízzel nem csak a határon túliak... Egy dolog lehet csak bíztató mind a szlovákiai, mind pedig az anyaországi magyarság számára: 2010 választási év.

- asd -

2008. február 12.-én, csütörtökön, 17 órától a VII. Esztergomi Polgári Est vendége lesz Grosics Gyula az Aranycsapat legendás kapusa. A vendégeket Heer Ádám Komárom-Esztergom megyei Fidelitas elnök és Steindl Balázs az esztergomi Fidesz szervezet elnöke köszönti.

Helyszín: Bajor Ágost Művelődési Ház, Esztergom, Imaház u 2/a (volt Zsinagóga épülete/Technika háza)

Rendezvényünkre a belépés díjtalan!

Tényleg elkezdődött valami. A „nagy beteg” kezd magához térni, ahogy már azt korábban elemezgettem ill. reméltem. Vagyis Bácskai János a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje kétszer több szavazatot szerzett a kommunista utódpárt indulójánál, az „emeszpés” Bánsághi Tamásnál a hétvégi ferencvárosi időközi választáson.

Egyébként egyre jobban kíváncsi vagyok mi lesz nyáron az Európa Parlamenti képviselő választáskor.  Vajon milyen trükköket fognak kieszelni a szocialisták, hogy visszatartsák a választókat a szavazástól? Kétségeink ne legyenek, mert nem fogják annyiban hagyni. Igyekeznek majd otthon tartani a polgárokat és elbagatellizálni az egészet, hogy minél kisebbnek tűnjön a várható vereség. Szinte már látom a hírekben a nem létező szlovák terroristák hömpölygő hadait, indokolatlan bomba és hőség riadókat, gyakorlógránátok tömegeit a különböző pártirodák, sőt talán még szavazóhelységek előtt is. Lehet, hogy lesz egy-két „kierőszakolt” tömegtüntetés, amit majd jól szét lehet veretni és ráfogni a „szélsőjobboldallal cimboráló gaz orbánékra”. Aztán meg rettegj magyar otthon, és ki ne gyere az utcára, mert lecsapnak, mint gyros-os peruit a rohamrendőr. Szóval én nem sok jóra számítok és ráadásul még itt van ez a gazdasági világválság is. Ezzel is jól tud trükközni, megfélemlíteni és félrebeszélni a kisebbségi kormány. Bár az is igaz, hogy ez a tizenkilencre lapot húzni esete a szocialistáknak és most mindenképpen húzniuk kell. Mindenféle szempontból. Lapot is, meg… Bár az a nagy igazság, hogy a meccsnek a lefújáskor van vége és a szocik csináltak már jó néhány trükköt eddig is.

De a lényeg, ahogy Bácskai János is mondta, valami elkezdődött. Van remény a változásra. Sőt talán már nem csak remény, hanem valós esély is.

Egyébként meg, továbbra is: Hajrá Ferencváros! Hajrá Bácskai János! És persze a legfontosabb, köszönjük Ferencváros!

HÁ

Január 21.-én hatodik állomásához érkezettünk a helyi Fidesz csoporttal közösen életre hívott Esztergomi Polgári Est elnevezésű rendezvénysorozatunkkal. Ezúttal Barcsa Dániel író és a Kráter Kiadó voltak vendégeink.

Az Esten megjelenteket Heer Ádám Fidelitas városi és megyei elnök köszöntötte. Beszédjében, kiemelte, hogy a körülbelül másfél éve kitűzött céljukat elérték és mára a Polgári Est rendezvényeiből sikerült hagyományt teremteni Esztergomban.

A nyitóbeszéd után Turcsány Péter író, a Kráter Kiadó Egyesület elnöke foglalta össze egyesületük múlt évi munkáját és eredményeit. Külön felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy hamarosan megjelenik egyesületük kiadásában Wass Albert életrajzi kötetének második része.

A rövid köszöntők után Bánhidy Vajk tanár úr beszélgetett a Székelyföldön született Barcsa Dániel íróval Erdélyről, a székelységről és a mára kihaló félben lévő hagyományokról, szokásokról. Barcsa Dániel vidám történeteiből többek közt megtudhattuk, hogy miért néztek rossz szemmel és mordultak rá a fekete helyett piros zsinórzatot választó kisgyermekre az öreg székelyek. Az est vége felé az író most megjelent „Ördögűzés pendelyben” című könyvéből olvasott fel néhány tipikusan székely humorú elbeszélést a közönségnek.

Az előadás utáni beszélgetés közben vendégeinket sós süteménnyel és egy kis borral kínáltuk. Az Esztergomi Polgári Est következő vendége, február 12.-én Grosics Gyula az Aranycsapat legendás kapusa lesz.

Szerk.

Ha valaki még nem ismeri ezt a Reményik Sándor verset, akkor most itt az alkalom. Tegnap többek közt erről is beszélgettünk „egy” jó pohár Jekl féle portugieser mellett a srácokkal. Sajnos még mindig sok benne az igazság.

Természetesen a II. világháború utáni kommunista politikai vezetés száműzte az akkori magyar „irodalmi életből”. Ha valaki kicsit már olvasgatta Reményik Sándor verseit rögtön rájön miért. Magyarság, Isten, Hit, Nemzet, Trianon, Erdély! Ezt valahogy nem bírta és most sem bírja az elvtársi gyomor. És lám itt ér össze a múlt és a jelen. Azt csak remélni merem, hogy a jövő nem. Addig is olvassátok el és merítsetek erőt belőle.

Reményik Sándor - Erdély magyarjaihoz

Hadd jöjjön hát, aminek jönni kell,
Idők lavináját ernyedt karok
Ha többé fel nem tartják!
De mi simuljunk össze, magyarok!
Kiáltó szó ha nem lehettünk már:
Egy titkos társaság legyünk!
Kivándorolni, elbujdosni? Nem!
Mi innen nem megyünk!

Nagy szalmatüzek lángjából marad
Szívünkben egy marékizzó parázs --
Égő világoknál ezerszer izzóbb
És izzóbb nála nem lesz semmi más.
Egymás szíve-falán, végzetünk éjén
Egy néma jelszót kikopogtatunk,
Mint jeladást a Katakombák mélyén:
"Magyarok maradunk!"

Idők mélyén vajúdhat sok halál,
Sok minden meglehet,
De oly koporsót nem gyárt asztalos,
Mely minket eltemet.
Magyar bárdok ajkán csak újra hajt
Virágot, lombot ős-magyar fánk: nyelvünk,
S romolhatatlan erőnk árja zeng:
"Örök az élet bennünk!"

Virrasztottunk mi tetszhalottat már!
A lefojtott szó erősebb a jajnál,
Nyílt szónál több az allegória
S a vértezett szív a vértezett karnál.
A lefeszített rúgó izmai
Nem engednek, de erőt gyűjtnek lassan,
Nagyobb erőt szül nagyobb elnyomás,
Míg döngve visszapattan.

Virrasztottunk mi tetszhalottat már,
Álltunk sok vihart, nekünk ez sem új,
Ha kiszaggattak: új gyökeret vertünk.
Mi tudjuk, mit jelent: balszél, ha fúj.
Nem tagadom: jöhet még zord idő,
Sok mindent nem lehet majd mérni,
Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,
Csak a szívünk fog verni.

De magyarul fog verni!

 HÁ

 Röviden a múlt hétről: A hírekből értesülhettünk róla, hogy emeszpések gyilkolják egymást egy iskolában, tovább tart a gáz mizéria és vasárnap választottak a ferencvárosiak.

Érdemes lenne kicsit bővebben boncolgatni a csepeli gyilkosság kérdését, de azt hiszem, kegyeleti okokból talán ez nem lenne most ildomos. Inkább egy kicsit a botrányoktól hangos, lassan már hírhedtté váló ferencvárosi időközi választásról írok néhány sort.

A lemondott szdszes Gegesy Ferenc parlamenti mandátumáért folytatott választási küzdelem első fordulója hivatalosan eredménytelen volt. Bár a végeredmény több mint árulkodó. Az SZDSZ egyik legerősebb bástyájának tartott IX. kerületben a Fidesz jelöltje, Bácskai János elég rendesen elverte a port a „szocialista” Bánsághi Tamáson és a „liberális” John Emesén.

A gyakorlatban még mindig működő szoclib kormánykoalíció vesztésre álló jelöltjei nem sokat sopánkodtak, hanem rögtön munkához láttak. Azt csinálták, amihez a legjobban értenek: csúsztattak, ködösítettek és riogattak. Természetesen kedvenc fegyverüket sem voltak restek előhúzni a farzsebből és ismét kijátszották a rettenetes, de már igencsak elkopott „szélsőjobb kártyát”.

Szinte már megszokhattuk, ha bajban vannak a szocik és kitartottaik, akkor rögtön mesterségesen kreált náci hordák, fasiszta fenevadak és hungarista huligánok tömegei lepik el az utcákat és tereket. Pontosabban fogalmazva, ha az utcákat és tereket nem is, de a szocik gondolati síkját mindenképpen. Bánsághit és Johnt még mindig a szélsőjobb állítólagos iszonyatos előretörése izgatja. Megint félelmet akarnak kelteni. A cél összemosni a szocik által életre nyalt néhány „minta nácit” a jobboldallal. Csak nem veszik észre hogy ez lejárt lemez már. Unalmas, poros és vacak. Kedves John és Bánsághi képviselőjelöltek hát nem hallják, hogy mennyire hangosan és hamisan serceg ez a fülgyilkos hazugságária?

Gyaníthatóan már rég nem. Belesüketültek…

A riogatás témakörét lezárva, úgy gondolom, hogy a részvételi adatokkal most nem érdemes foglalkozni. Január 25.-én úgyis minden kiderül. Lesz majd akkor elég szélsőjobbozás!

Ezzel ellentétben a szoclib média mentegetőzését nem hagyhatom szó nélkül. Azt állítják: „Nem érdekelte különösebben a főváros IX. kerületében élőket a ferencvárosi időközi népszavazás.”(Népszava) Hát igen, ez is egy vélemény. Szerintem viszont a ferencvárosi „mintavételt” elemezgetve, a mostani Magyarország egy olyan beteghez hasonlít, akit a szoclib kormányok állandó ármánykodásukkal, hazugságaikkal hosszú éveken át mesterséges kómában tartottak. De most végre elkezdte, sőt egyre jobban elkezdi mozgatni elgémberedett, legyengült ujjait. Már hiába pumpálják testébe kétségbeesetten az egyre jobban megnövelt álszocialista álomkórt. Nincs hatása. Kezd rá immunissá válni a beteg, és az ország is.

Tehát, hajrá Ferencváros! Hajrá Bácskai János!

HÁ

Nos, akkor kezdjük el ezt a kis blogot és itt most azonnal le is szögezném, nem vagyok paranoiás! :) Mielőtt valaki rögtön itt az elején belém kötne és kioktatna, hogy amiről éppen írni készülsz az nem is olyan egyszerű dolog drága barátocskám, mint ahogy az a szerencsétlen narancsmajszolás közben elsorvadt agyacskád gondolná. Ezt csak azért írom, mert anno a Metró nevű napilapban olvastam a 2002-es választások előtt, hogy egy igen magasan kvalifikált - még véletlenül sem balos - magát publicistának valló figura arról értekezik, hogy a jobboldaliak bizonyítottan mind szerényebb értelmi képességekkel rendelkeznek az átlagnál. Szóval attól fogva tudom és köszönöm szépen.

Tehát visszatérve és egyszerűen fogalmazva legyek szíves ne mindenért a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat okoljam, hiszen ő oly nagyon jó, hogy az már szinte fáj. Jó, rendben. Tekintsünk el attól, hogy igen, tényleg fáj. És nem is kicsit, nagyon. És nem csak annak, akibe az mszpés kampányújságban az injekciós tűt „szúrták”, hanem az egész országnak. De most ez mindegy. Amúgy természetesen tökéletesen tisztában vagyok azzal is, hogy nem ilyen egyszerű a kérdés, de azért én mégis leírnám ezt a pár gondolatot, így kezdésnek. Kicsit komolyan gondolva, kicsit nem.

Szóval, most akkor van gáz vagy nincs? Hát az igazság az, hogy félig igen, félig meg nem.

Egyrészt az Európa zsarolásához szokott orosz medve és a marcona ukrán kozákok lelkes utódai közt folyó egyre hangosabb civakodás miatt nincs. Ezzel ellentétben a magyar kormány szerint meg van és simán kibírjuk tavaszig. Mondják ezt ők, aztán meg azt, hogy ennyi és ennyi hétre, meg stb., stb. Blabla, blabla… Közben meg a lakosságot „szörvájvöri” gondolatok gyötrik és különböző ötletesebbnél ötletesebb „mekgájvert” simán lepipáló akciótervek kidolgozásával nyugtatják magukat az egyre drágábban fűtött kisszobában. Természetesen erről nem nagyon vartyognak a kormányszóvivők. Persze vinnék ők a szót, a sok böszmeséget, hát az a dolguk, kapják is érte a nagy jattot. De hát már így is fáj a hátuk a sok hazugság és kamuzás föl-le hurcolásában. Őszödről a Parlamentbe, onnan a Népszabiba és a Népszavába majd tovább az ATV-be. Azért ismerjük el, nehéz dolga van a mostani kormányszóvivőknek.

Az igazság az, hogy nem nagyon gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön majd az a pillanat mikor egyet kell értenem egyetlen igazhitű, bölcs és tévedhetetlen kormányunkkal. Igen, van gáz. Azaz, hogy gáz van. Méghozzá nem is kicsi. Nagy! Persze, sajnos nem a magyar tározókban…

Mivel nem vagyok egy azon nagyokos gazdasági szakértők közül, akik természetesen „nem” sodorták bele a világot ismét egy óriási gazdasági világválságba pökhendi és lekezelő tanácsaikkal, amire a szociálisan igen érzékeny politikusok jelentős része kapva-kapott világ szerte. Szóval, ha csak a valahol ott nagyon mélyen mindenkiben fellelhető józan paraszti eszemmel gondolkozom. Azon persze rögtön túlesve, hogy ha a szocik azt mondják, hogy van gázunk akkor egészen biztos, hogy nincs, megfagyunk és még a holnapot sem érjük meg. Talán csak a Holnapután-t de annak is a hollywoodi változatát.

A viccet félretéve egy kicsit frissítsük fel emlékeinket! Gondoljunk arra, amikor a drága jó magyar szoclib sajtó pajzsra emelte a mi Ferencünket, hogy mily nagy cimborák ők a Putyinnal. Meg arra, hogy aztán neki, a kis ügyes Ferencnek az a nagy Putyin bármit bármikor megtesz, és ne féljünk egy pillanatig se. Lesz itt gáz! Bármikor! Amennyit csak akartok!

Nosza hát, ne legyünk restek és szóljunk „Ferenctestvérnek” (copyright by Fábri)! Most izibe, azonnal, ne várjunk vele tavaszig: Te Ferikém, emeld már fel azt a poros kis piros kagylót! Tudod, amit anno a Gyula meg a Kádárapád annyit kapkodott izgalomtól verejtékezve és kérlek, szóljál már oda Moszkvába annak a híres elvtársi jó barátodnak! Te Vlagyimir, Vlagyimirocskám drága, ne csináld már ezt velünk kérlek, hát nem ezt beszéltük meg ott abban szép kis elnöki dácsádban! Adjál már egy kis gázt nekünk, nem mintha nem csináltam már volna eddig is elég gázt ezeknek, de tudod milyenek. Telhetetlenek a frányák! Csak azt a gázt akarják! Ne csináld már! Hiszen olyan fene nagy jó barátok vagyunk! Na, lécci csak a barátságunk kedvéért… Kérlek szépen… Csak egy picikét, csak egy icike-picikét…

Na és itt a bökkenő és itt nem stimmel a kép! Nincs semmilyen barátság! Nincs semmilyen gáz! Azaz, hogy van, nem is kicsi!

A gáz az, hogy a nagy barátság ellenére nem jön a gáz. És a legfőbb gáz az, hogy megint beetettek minket (persze már akit még tudnak, tudtak) és elnyomták a nagy kamu dumát a nagy testvéri jó barátságról. Putyin love Feri! Feri love Putyin! Azaz, Russia love Hungary! Hungary love Russia! Tehát, evriszingizolrájt! Evriszingizbjutiful! Puszi-puszi! Thank you, Feri! Te vagy a nap hőse! Súvááá! Konec!

Ismét komolyra fordítva a szót, ezzel az a gáz, hogy pont annyira igaz, mint a már régen a történelem szemétdombján púposodó nagy szovjet-magyar testvériség! Erről a szovjet-magyar testvériségről és elvtársi szeretetről eszembe jutott egy régi vicc és ezzel zárnám is soraimat.

A hatvanas években, az egyik laktanyában politikai foglalkozást tartanak.

- Elvtársak! Ki tudná felsorolni a baráti országokat?

Kovács honvéd jelentkezik.:)  No, nem az Kovács, tudjátok a Koooovááács Kookóóó Eneeeergiiiaaa üügyiiiííí euróópaaa ubnióós biiiztooos viiiizsgáááán „ötöst” kapóóó, LÁSZLÓ!!!  Hanem ez egy másik, lehet, hogy nem is Laci. Hanem Gábor! :) De ez már egy másik vicc lenne… Egy tipikusan esztergomi…

Tehát Kovács lelkesen válaszol:

- Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, NDK, Bulgária.

- No de Kovács elvtárs, a legfontosabbat kihagyta!

- Én mondtam minden baráti országot!

- Hát a Szovjetunió?

- Az nem baráti ország. Az testvéri ország!

- Hát nem mindegy?

- Nem! Mert a barátját az ember maga választja meg...

Hát, igen! Csak annyit fűznék még hozzá, hogy nemcsak a barátját, hanem a miniszterelnökét is megválaszthatja már az ember. Aki nemcsak újabbnál-újabb kommunikációs csapdákat állít a szinte már teljesen kizsigerelt választópolgárnak, hogy aztán lenyúzhasson róla ismét egy újabb bőrt a választáskor, hanem tényleg tesz is valamit Magyarországért és nem csak dumál! Mert egyre többen gondolják úgy, a duma ideje lejárt! Persze nem azé a Dumáé, hanem a „gyurcsányi” féle dumáé!

Természetesen az "i" nem véletlenül van ott :)

Egyébként épp most olvasom, hogy Ferencünk akar gázt adni a szerbeknek. Érdekes… Lehet, hogy mégis elkottyantott neki valamit a Putyin?! Lehet, hogy hamarosan nyílik a gázcsap?

HÁ

Hamarosan...